Az áfa a magyar és az európai uniós adórendszer egyik alappillére. Nettó típusú, közvetett adóként a termékek és szolgáltatások értékesítését terheli, mégpedig úgy, hogy az adó végső soron a fogyasztót terhelje. Az áfa-levonási jog egyik legfontosabb célja az adósemlegesség biztosítása. Ennek lényege, hogy a vállalkozás tevékenysége során ne viselje véglegesen az áfa terhét, feltéve, hogy jogszerűen, valós gazdasági ügyletekhez kapcsolódóan jár el, és teljesíti a levonás anyagi és alaki feltételeit.
Ugyanakkor az áfa-rendszer nem ad korlátlan mozgásteret. Az uniós és a hazai szabályozás egyaránt abból indul ki, hogy az adóalany nem hivatkozhat az áfa-levonási jogra csalárd vagy visszaélésszerű módon. Az adóhatóság köteles fellépni az adócsalás, az adókikerülés és az adókijátszás ellen.
A kérdés, hogy az áfa-levonási jog mikor és milyen feltételek mellett veszíthető el. A Kúria Közigazgatási Kollégiuma legújabb, 1/2025. (XII. 09.) KK véleménye erre a kérdésre ad pontosabb, a gyakorlat számára is jól használható választ.
Az áfa-levonási jog nem jutalom, hanem feltételes jogosultság
Az ÁFA-rendszer alapelve, hogy a vállalkozások ne viseljék véglegesen az áfa terhét: amit beszerzéskor megfizetnek, azt főszabály szerint levonhatják. Ez biztosítja az adósemlegességet.
Ez a jog azonban nem korlátlan. Ha az adóhatóság bizonyítja, hogy az adózó csalárd módon vagy visszaélésszerűen élt az áfa-levonással, akkor a levonási jog jogszerűen megtagadható.
A Kúria új véleménye azt rögzíti, hogy az áfa-levonási jog megtagadása mindig az adott adózó felróható magatartásán alapul. Nem „láncbüntetésről” van szó: nem minden számlabefogadó felel automatikusan mások hibáiért.
Négy tipikus élethelyzet – nem mindegy, melyikbe tartozunk
A Kúria az eseteket az adózó tudatossága és felelőssége szerint négy csoportba sorolja.
- Ha az ügylet meg sem történt
Ha valaki olyan számla alapján akar áfát levonni, amely mögött valójában semmilyen termékértékesítés vagy szolgáltatás nem történt, akkor nincs miről beszélni: áfa-levonási jog nem keletkezik. Ilyenkor az adózó pontosan tudja, hogy nem történt teljesítés – tehát aktív résztvevője a visszaélésnek. A bíróság ebben az esetben csak azt vizsgálja, hogy az adóhatóság által bizonyította-e, hogy az ügylet ténylegesen nem történt meg.
- Ha az ügylet papíron rendben van, de valójában az adóelőny a cél
Vannak olyan konstrukciók, ahol az ügylet formálisan ugyan szabályosnak tűnik, mégis csak azért jön létre, hogy áfa-előnyt lehessen elérni (például visszaigénylést vagy adócsökkentést). Ebben az esetben nem a számla hamis, hanem a mögöttes cél jogellenes. A Kúria szerint akkor beszélünk visszaélésről, ha (i) minden formai feltétel teljesül, (ii) az ügylet eredménye ellentétes az áfa szabályozás céljával, (iii) és az adóelőny megszerzése volt az ügylet elsődleges célja.
Ez tipikusan szándékos magatartás, amelyet az adóhatóságnak konkrét tényekkel kell bizonyítania.
- Ha az adózó tudta, hogy más csal
Előfordulhat, hogy az adózó maga „nem csinál semmit”, de pontosan tisztában van azzal, hogy a számlázási lánc valamely szereplője adókijátszásban vesz részt – mégis elfogadja a számlát és levonja az áfát.
Ez a tudatos passzív részvétel esete. A Kúria szerint ilyenkor az adózó nem ártatlan: passzívan, de szándékosan hozzájárul a visszaéléshez. Ezen esetekben az adóhatóságnak bizonyítania kell az adókijátszás tényét, és azt, hogy az adózó erről tudott.
- Ha az adózó nem tudta, de tudhatta volna
Ez a leggyakoribb és legérzékenyebb eset. Az adózó nem volt tisztában a visszaéléssel, de elmulasztotta azokat az alapvető ellenőrzéseket, amelyek egy körültekintő piaci szereplőtől elvárhatók lennének.
Ilyenkor gondatlan passzív részvételről beszélünk. Az áfa-levonási jog ebben az esetben is megtagadható – de csak akkor, ha az adóhatóság bizonyítja, hogy az adózó valóban nem járt el kellő gondossággal.
Nem döntő kérdés, hogy az áfát befizették-e
Fontos és sokakat érintő megállapítás, hogy nem feltétel, hogy valós költségvetési adókiesés következzen be, és önmagában az sem ment fel senkit, ha a számlakibocsátó az áfát befizette.
Az áfa-levonási jog nem attól jogszerű, hogy valahol az állam megkapta-e a pénzt, hanem attól, hogy az adózó tisztességesen és rendeltetésszerűen járt-e el.
Mit üzen mindez a gyakorlatban?
A Kúria új véleménye egyértelmű üzenetet hordoz:
- az áfa-levonási jog nem vonható meg automatikusan,
- az adóhatóságnak minden esetben bizonyítania kell az adózó felróható magatartását,
- ugyanakkor az adózók részéről nagyobb körültekintés várható el az üzleti partnerek és ügyletek ellenőrzése során.
A döntés egyszerre erősíti a jogbiztonságot és emeli a felelős üzleti magatartás jelentőségét.
Cikkünk a Csetneki Ügyvédi Társulás segítségével jelent meg.
