K+F munkavállalók állami támogatása

2020-04-14

A Csetneki Ügyvédi Társulás, Dr. Mayer Balázs munkajogi szakjogásszal együttműködve áttekintette a 103/2020. (IV.10.) Korm.rendeletek munkajogi vonatkozású szabályait, amelyeket az alábbiakban foglalunk össze.

Kiindulási alapfogalom:

kutató-fejlesztő: az a természetes személy, aki új ismeret, szellemi alkotás, termék, szolgáltatás, eljárás, módszer, rendszer létrehozásával, fejlesztésével vagy ezt célzó projektek megvalósításának irányításával foglalkozik (2014. évi LXXVI. törvény, 3. § 15. pont)

A támogatás feltételei

A Kormányhivatal nyújtja a támogatást, feltéve, hogy

Munkavállalói oldalról:

  • ugyanazon munkaviszonya kapcsán nem részesül egyéb foglalkoztatást elősegítő támogatásban, és
  • a munkáltatóval legalább a veszélyhelyzet kihirdetésének napjától (III.11.) kutató-fejlesztőként munkaviszonyban áll, és
  • nem tölti a felmondási idejét,

Munkáltatói oldalról:

  • a támogatás iránti kérelmében bemutatja a kérelmét megalapozó gazdasági körülményeit, ezeknek a veszélyhelyzettel való közvetlen és szoros összefüggését, a gazdasági nehézségek áthidalására vonatkozó eddig megtett és várható intézkedését,
  • kérelemben nevesített munkavállalója ugyanazon munkaviszonya kapcsán nem részesül a kérelem benyújtásakor csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatásban,
  • a kérelem benyújtásakor a  kérelemben foglalt munkavállaló tekintetében nem részesül munkahelyteremtő vagy munkahelymegőrzés támogatásban, és
  • a kérelem benyújtásakor legalább 6 hónapja működik

A támogatás tartalma

  • A támogatás hónapokban állapítható meg.
  • A támogatás időtartama a kérelem benyújtását követően legfeljebb három hónap.
  • munkavállalónként nem haladhatja meg a 318.920,- forintot.
  • A támogatás havi összege

a) ha a  munkavállaló veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti bruttó munkabére 670.000,- forint, vagy ezt meghaladó összeg, akkor 318.920,- forint, vagy

b) ha a munkavállaló veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti bruttó munkabére a 670.000,- forintot nem éri el, akkor a  318.920,- forintnak a  munkavállaló bruttó munkabére és a 670.000,- forint arányával számított összege.

  • A támogatás havi összege a 2020. március 19-i, C(2020) 1863 final számú európai bizottsági közlemény 3.10. szakasza alapján nyújtott egyéb támogatással együttesen sem haladhatja meg az  érintett munkavállalók havi, munkáltatói járulékokkal együtt számított munkabérének nyolcvan százalékát.
  • A támogatás a munkáltató részére havonta utólag kerül folyósításra.

A támogatáshoz szükséges nyilatkozatok

A munkáltató a támogatás igénybevételekor vállalja, hogy

  • megtartja a kérelem kormányhivatalhoz történő benyújtását megelőző hónapban meglévő átlagos statisztikai állományi létszámát,
  • a munkavállalót legalább a támogatás időtartamával megegyező időtartamig továbbfoglalkoztatja,
  • a munkavállaló veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti munkabérét nem csökkenti a támogatás és továbbfoglalkoztatás időtartama alatt,
  • az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségén belül a támogatás feltételeit érintő változást két munkanapon belül bejelenti a kormányhivatalnak.

Ha a munkáltató több telephellyel rendelkezik, a létszámtartási kötelezettsége szempontjából valamennyi telephelyét együttesen kell figyelembe venni.

A Támogatás adminisztratív feltételei

A támogatás akkor nyújtható,

  • megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott – feltételeinek, valamint e feltételek fennállása igazolásra kerül, és
  • nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás alatt, ellene jogerős végzéssel elrendelt csődeljárás vagy egyéb, a megszüntetésére irányuló eljárás nincs folyamatban, és
  • 2019. december 31-én nem minősült az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal, kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet szerint nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

Nem nyújtható támogatás munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra (pl. eltérő munkakör), olyan munkavállalókra, akik munkavégzés hiányában alapbérben, vagy más díjazásban részesülnek (Mt. 146. § (1)-(2) bek.) és munkaerő-kölcsönzés esetén sem.

Eljárási szabályok

  • A támogatás a munkáltató egyoldalú kérelmére nyújtható.
  • A támogatás iránti kérelmet a munkáltató a székhelye vagy telephelye szerint illetékes kormányhivatalhoz nyújtja be a  veszélyhelyzet időtartama alatt vagy a  veszélyhelyzet megszűnését követő egy hónapon belül.  (Bár a rendelet ezt nem szabályozza, de vélhetően e támogatás esetén is lesz egy erre rendszeresített formanyomtatvány, amit elektronikusan kell majd benyújtani) A támogatás nyújtásáról legkésőbb 2020. dec. 31.-ig hozható döntés.
  • Azonos telephely és munkavállalók vonatkozásában csak egy alkalommal nyújtható be kérelem. Ugyanazon telephely munkavállalói vonatkozásban csak egy időben nyújtható be kérelem.
  • A kormányhivatal nyolc munkanapon belül megvizsgálja a kérelem tekintetében a jogszabályi feltételek fennállását és dönt a támogatás nyújtásáról.
  • Ha a kérelem megfelel a jogszabályi feltételeknek, a kormányhivatal a  kérelem alapján támogatást nyújt a munkáltató részére, akivel hatósági szerződést köt.
  • Ha a kérelem elutasításra került, a munkáltató ugyanazon telephely és ugyanazon munkavállalók tekintetében legfeljebb egy alkalommal nyújthat be ismét kérelmet.

A Támogatás megszűnése

Megszűnik a támogatás

  • ha a munkáltató kéri
  • ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnik, ugyanazon munkaviszony vonatkozásában csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatásban részesül, vagy nem minősül kutató-fejlesztőnek.
  • ha a munkáltató a támogatással összefüggően valamely kötelezettségének nem tesz eleget, támogatással érintett munkavállalójának a veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti munkabérét csökkenti, támogatással érintett munkavállalójára tekintettel munkahelyteremtő vagy munkahelymegőrzés támogatásban részesül.
  • ha a támogatás e rendeletben meghatározott feltételek hiányában nem lett volna megállapítható.

Amennyiben a munkáltató a létszámtartási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a kötelezettségszegés arányában részben vagy egészben köteles visszafizetni a támogatást, amennyiben a feltételek hiányában nem lett volna megállapítható a támogatás, úgy a támogatást egészben köteles visszafizetni.

Mentesül a munkáltató a visszafizetési kötelezettség alól, ha igazolja, hogy a munkaviszony azonnali hatállyal a próbaidő alatt, a munkáltató azonnali hatályú felmondása, a munkáltató jogutód nélküli megszűnése, vagy a munkavállaló felmondása következtében szűnt meg.

A blogbejegyzést partnerünk, a Csetneki Ügyvédi Társulás jóvoltából jelentettük meg oldalunkon.

error: Védett tartalom!